A kedves fiatal pár kívánságára a 2019-es év Pantone színe, az élénk korall árnyalata adta az alapot ehhez a júniusi esküvői dekorációhoz.
A ceremóniát követő vacsora helyszínén adott volt a fehér asztalterítő, erre hosszában korall színű csipke asztali futókat terítettünk. Az elegáns damaszt hatású, enyhén csillámos papírszalvétákat korall színű szatén és csipke szalag kombinációjából készült szalvétagyűrűkkel díszítettük. A székek támlájára, az oszlopokra, valamint a főasztal sarkaira fehér és korall színű organzából kötött masnik kerültek.
Az asztalokon elhelyezett virágdísz és a menyasszonyi csokor szintén korall színű virágokból állt.
A vázák peremére is vékony korall színű szatén szalagot kötöttünk.
A főasztal díszítése egy több elemből álló háttér dekorációval valósult meg. A kétrétegű fehér szatén organza anyag közé fényfüggöny került, ezek elé hullámszerűen leomló áttetsző organzákat lógattunk be, így tették hangulatossá és elegánssá a dekorációt.
Mivel tapasztalatunk szerint ma már egy esküvő sem lehet teljes extrák nélkül, két dekor flamingót is beszereztünk, melyeket fátyollal és csokornyakkendővel díszítettünk fel az ifjú pár tiszteletére és a vendégek legnagyobb örömére. A flamingók kétségtelenül feldobták az egyébként is emelkedett este hangulatát, rengeteg szelfi készült velük és akadt vendég, aki a táncparketten is "megforgatta" a dekormadarakat :)
Esküvőt tervezel? Különleges, egyedi dekorációt szeretnél, de nem akarod, hogy ezen szálljanak el a költségeid?
Pontos elképzelésed van, vagy még semmiben nem vagy biztos, csak a színben?
Keress meg minket elérhetőségeink valamelyikén és segítünk terveid megvalósításában!
Asztalnok esküvői dekorációk
30/667-8155